Remek hangulatban telt az idei alapítványi bálunk

Tisztelt Weboldal Látogatóink!

Az „Idősekért és Idősekkel Dolgozókért Alapítvány” idén is megrendezte 2014. november 22-án a jótékonysági bálját, ahol szép számban jelentek meg a vendégek.

P1060583

További képekért kattintson ide!

A rendezvényt Szalmási József Nyírkarász Község Polgármestere nyitotta meg, majd Matyi Andrásné a kuratórium elnöke és Kocsisné Imre Beáta az Idősek Otthona vezetője köszöntötte a vendégeket. Az ízletes vacsorát az általános iskola konyháján dolgozók készítették, amit ezúton is köszönünk nekik.  Meghívott vendégünk volt Robertó a mulatós masszőr, aki 1 órán keresztül szórakoztatta vendégeinket. Nagyon jó hangulatban telt az éjszaka, mindenki jól érezte magát. A bálon készült sok-sok fotó is erről árulkodik.

Az Alapítványunk tagjai és az Idősek Otthona dolgozói nevében ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni támogatóinknak, szponzorainknak, partnereinknek, és a résztvevőknek, hogy a hatodik alkalommal megrendezésre került alapítványi bálunk támogatásával segítő együttműködésüket fejezték ki.

Köszönettel:

a szervezők

Támogatóink:

Master Good Kft. Kisvárda

Szamilla Kft. Debrecen

Replant Cardo Kft. Budapest

Sóstó Zoo Nyíregyháza

Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza

Tomcsa Zsolt Gyulaháza

Renomé Arzenál Kisvárda

Sárkány Fürdő Nyírbátor

Szilva Termál-és Welnessfürdő Vásárosnamény

Metró Nagykereskedelem Nyíregyháza

Paszternák István

Harcsik Attiláné

Dr. Pántlik Lóránt

Kapin Mihály

Szalmási József

Szoták Mihályné

Petrol-Land Kft. /benzin kút/

Matyi Andrásné

Herczku László

COOP-Nyírzem Nyírkarász

Sztankula Istvánné

Répási György

ifj. Ragány Ferenc

Oláh István

Paszternák Gábor

Elekné K. Zsuzsanna

Sápi Gábor

Liptai Tiborné

Re-cikli Műhely Baktalórántháza

Dr. Fodor Berta

Báthori Istvánné

Forgács Tibor

Király Márta

Czifra Sándor

Bogacsovics Istvánné

Szuromi Lászlóné

Dávid Béla

Kaczur Mihályné

Dudás Imréné

Fodor Béláné

Kovács Krisztina

Czirmaz Ferencné

Oroszné Németh Szabina

Jakab András

Barcs Béláné

Rubóczki Attila

Márta András

Márta Andrásné

Szatmári Anita

Sztankula János

Csordás Zoltán

Favorit Tűzifa Nyírkarász

Dienes János

Váci Mihály Általános Iskola Nyírkarász

Pásztor István

Római Katolikus Egyház Nyírkarász

Zozó Pizzéria

Young Kft. Vásárosnamény

Eviker Kft. Nyírmada

Gyetkó Mihály

Kántorné Sápi Beáta

Kovács Csilla

Sándor Károly

Tóthné Dr. Ormos Éva