Családi Karácsony az Idősek Otthonában

2010. december 22-én immár harmadik alkalommal hagyományainkat megőrizve került megrendezésre a Karácsonyi ünnepség a nyírkarászi Váci Mihály Általános Iskola ebédlőjében lakóink és hozzátartozóik valamint a meghívott vendégek körében.

Rendezvényünket Márta Anna igazgató nyitotta meg a következő gondolatokkal: „Az év vége öröm, az ünnep mellett alkalmat ad arra is, hogy számvetést készítsünk az eltelt esztendőről. Intézményünk egy újabb sikeres évet tudhat maga mögött, jelentős elképzelések valósultak meg a lakók kényelmére, megelégedettségére. Köszöntöm Önöket magam és a munkatársaim nevében, és kívánom, hogy sokáig legyenek közöttünk egészségesen és szeretetteli légkörben.” Félegyházi Gábor Polgármester Úr is köszöntötte a meghívottakat. Ünnepi beszédet és asztali áldást mondott Thodory Ferenc görög katolikus parókus és Balláné Majoros Hilda református lelkész.

A meghitt és szeretetben teljes beszédek után ünnepi műsorszámok következtek, melyekhez dolgozóink gyermekei is hozzájárultak: Kraskó Dorottya karácsonyi versével, Orosz Tamás zongorajátékával, Elek Brigitta énekeivel, Takács Beatrix és Orosz Tamás modern táncokkal szórakoztatta a megjelenteket.

A műsor zárásaként Ady Endre: Karácsony című versét (Szabó Gyula előadásában) láthattuk kivetítőn. Lakóinknak a támogatók által felajánlott ajándékokkal tudtunk kedveskedni, melynek nagyon örültek. Ezt követte a finom ünnepi vacsora, amit Alapítványunk Kuratóriumának elnöke György Istvánné biztosított számunkra.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki számára. Természetesen a finom házi sütemények sem maradtak el, aminek elkészítését intézményünk dolgozói vállalták. Szeretnénk megköszönni lakóink hozzátartozóinak, partnereinknek, hogy támogatták rendezvényünket.

A szervezők