Idősek Világnapja 2015

„Amíg fiatal vagy,
Sosem gondolsz arra,
Hogy eljön az ősz is,
S elszállnak a darvak.”

/M Legrand: Az idősek tisztelete!/

Hagyományunkhoz híven ebben az évben is megünnepeltük intézményünkben az Idősek Világnapját. Az otthon lakóit és meghívott klubtagjainkat együtt köszöntöttük ezen a nevezetes napon.

P1070247

További képekért kattintson ide!

Imre Beáta intézményvezető nyitóbeszédében kiemelte az idősekkel való gondoskodás jelentőségét, méltatta élettapasztalatukat, mellyel tanítják, nevelik a fiatalabb generációkat. Éppen ezért munkatársaival együtt fontos feladatnak tartja, hogy lehetővé tegyék időseik számára az öregkorhoz méltó életet, támaszt nyújtani a pihenés éveiben.

Az ünnepi műsor keretében Matyi Péter zenés előadásával, Dudás Miklós és Matóné Kis Edit verssel köszöntötte az ünnepelteket.

Kiss Istvánné Juliska néni a lakók nevében megköszönte a dolgozók áldozatos munkáját, amit nap, mint nap tapasztalnak a részükről.

Az ünnepség végén házilag készült süteménnyel kedveskedtünk lakóinknak, majd táncos mulatsággal zárult a rendezvény.