Az Idősek Otthona Alapítványi bálja 2016

Tisztelt Weboldal látogatóin!

 

Az „Idősekért és Idősekkel Dolgozókért Alapítvány” idén november 09-én rendezte meg jótékonysági bálját, ahol a vendégek száma minden várakozásunkat felülmúlta.

A rendezvényt Matyi Andrásné a kuratórium elnöke nyitotta meg, majd Imre Beáta az Idősek Otthona vezetője köszöntötte a vendégeket. Meghívott vendégünk volt Sós Fecó és Hencsy, akik közel egy órán át szórakoztatták a jelenlévőket. A bálon a Gáti tesók zenéje egész éjszaka jó hangulatot varázsolt a táncparkettre.

Az ízletes és bőséges vacsora elkészítését ezúton is szeretnénk megköszönni az általános iskola konyháján dolgozóknak.

Alapítványunk tagjai és az Idősek Otthona dolgozói nevében szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, szponzorainknak, partnereinknek és a résztvevőknek, hogy alapítványi bálunk támogatásával segítő együttműködésüket fejezték ki.

 

Köszönettel:

a szervezők

 

Támogatóink:

Szalmási József Polgármester

Sztankula István Nyírkarász

Sztankula János Nyírkarász

Tóthné Dr. Ormos Éva Nyírkarász

Szoták Mihályné Nyírkarász

Óvoda Nyírkarász

Váci Mihály Általános Iskola Nyírkarász

Dr. Fodor Berta Cigánd

Báthori Istvánné Záhony

Paszternák István Nyírkarász

Liptai Tiborné Nyírkarász

Répási György Kisvárda

Herczku László Nyírkarász

Kozma Miklós Nyírkarász

Elekné Kapin Zsuzsanna Nyírkarász

Csordás Zoltán Nyírkarász

Nyírzem COOP Nyírkarász

Petroland Kft. Nyírkarász

Kenyérgyár Nyírmada

Szamilla Kft. Debrecen

Renomé Papírírószer Kisvárda

YOUNG Kft. Vásárosnamény

Kapin Enikő /fodrász/ Nyírkarász

Paszternák Gábor Nyírkarász

Gyetkó Mihály Nyírkarász, Hunyadi út.

Márta András Nyírkarász

Fridli Gyuláné Nyírkarász

Favorit Kft. Nyírkarász

Novák Zoltán Nyírkarász

Oláh István Nyírkarász

Renomé Arzenál Kisvárda

Poncsák cukrászda Kisvárda

Virág József Nyírkarász

Kaczur Kinga Nyírkarász

Szilva Termál és Wellness-fürdő Vásárosnamény

Király Nóra Nyírkarász

Relax Szolárium Kisvárda

Green Black Gyors Étterem és Kávézó Kisvárda

Réka Használtruha Baktalórántháza

Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza

Szuromi László Nyíregyháza

Balogh István Kisvárda

Czifra Sándor Nyírkarász

Haklik Attila Nyírkarász

Szilágyi Nóra Nyírkarász

Jene Csaba Nyírkarász

Molnár András Nyírkarász, Dózsa Gy. út

Sebőkné Vass Timea Nyírkarász

Lakatos Csaba Nyírkarász, Fő út